A nevem Rosalie. Hogy mi volt a családnevem, hogy volt-e második nevem... Ezekre nem emlékszem. Mint ahogy a szülinapomra, a családtagjaim szülinapjára, vagy akár nevére sem. Három dologra emlékszem. A nevem, a szobám és a halálom időpontja. Három dolog. Ennyi. Akkor valaki bezárta az ajtót, azóta bárki is vette meg ezt a kastélyt, senki nem nyitott be.
Egy ember egyedül unatkozik. Egy szellem egyedül szintén unatkozik. Én meg 187 éve egyedül vagyok és unatkozok.
Több szellemmel is találkoztam már, de mind valakié voltak. Itt mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy mi az hogy "valakié" és én miért nem vagyok valakié.
Két féle szellem létezik. Vannak a "valakié" szellemek, akik "kapnak" egy embert, és őt meg a rokonait kísértik. Vagy ők találják meg a halottat, vagy ők az elsők, akiket a szellem meglát. Nem tudom, ezt is csak mesélték nekem.
Aztán vannak azok, akik egy adott házban, helyen kísértenek. Halál helye, saját ház stb.
Én természetesen az utóbbiba tartozom. És a saját házamban, vagyis inkább kastélyomban kísértek.
Sok-sok fura fazon megfordult már itt. Háznézőben, vagy mert megvették. Aki eddig legtovább bírta itt, az most diliházban ül, mert elkergettem. Pedig már majdnem megvolt neki a két év...
Ha a megérzéseim nem csalnak (márpedig nem szoktak), akkor nemsokára hazaér Uhu, aki egy bagoly. Ötletes név, de a Owl-ról "lebeszélt".
Újabb kérdés, és én újból válaszolok rá.
Hogy lehet az, hogy Uhu lát? Mert igen, lát engem, az összes többi állattal együtt. Hogy miért, azt nem tudom.
Hát ez lennék én. Asszem megyek aludni... Hahaha, jó vicc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése