4.rész A központ, új család

Szervusztok (fú, de régen írtam le ezt a szót) stb., stb. Itt az új rész. A felét nem otthon írtam, remélem nem látszik... Jó olvasást!

Ő az őzike

'Én is mentem velük, de csak miután rábíztam Uhu-ra a házat.'

Ők szépen beültek a kis-furgonjukba, én pedig felé repültem, majd visszaintegettem Uhu-nak. Aki elköszönésképpen rámhuhogott. Persze erre a kicsik felkapták a fejüket, és meglátták az én hűséges baglyomat. Azonnal mutogatni kezdtek rá, és huhogni, mint, ő az előbb.

Uhu ezt pedig viccesnek találta, így válaszolt rá. a beszélgetés körülbelül így zajlott, mivel értek minden állat nyelvén (ők a beszélgetőpartnereim):
Uhu: Szia Rose!
Ikrek: Huhúú...
Uhu: De viccesek!
Ezután elindultak, és pedig utánuk lebegtem.
A központ egy irodaépület, fehér falakkal és óriási üvegablakokkal. Az ajtók vasból készültek, és le lettek festve szürkére. Az asztalok is ugyanilyen színűek, a székekkel egyetemben. Az itt dolgozó emberek szinte a hasonmásai Katherine-nek, csak az arcuk formája és a hajuk színe nem passzol. Mindenkin teljesen egyforma: szürke, vasalt szoknya, fehér blúz, fekete, magassarkú lakkcipő és a cég logójával ellátott blézer. Olyan gépies és egyszínű.

***

Mindössze másfél órába került az, hogy megvették és kifizették a házat. Ezalatt az idő alatt az egyik bent lévő szobanővényről tépkedtem le leveleket és a be- vagy kimenő emberek hajába, esetleg a vizébe dobáltam őket. Vicces volt, az ikrek a földön fetrengtek a röhögéstől, a nagyobb testvéreik azonban egy kicsit udvariasabbak voltak, és csak kuncogtak.
Ám ekkor kijöttek a szülők és közölték a gyerekekkel, hogy hazamennek és pakolni fognak. Az apróságok ujjongtak, majd el is indultak. Én előbb megnéztem Uhu-t, aki nagyon hősiesen védte a házat, aztán követtem őket.
Felmerülhető kérdés: Hogyhogy elhagyhatom a házat, ha elvileg "ott kísértek"? Egyszerű. Ha kell, ott termek, vagy ha bolygatják a lakóhelyemet, de egyéb esetben is csak a 10 km-es körzetében mozoghatok...
A postaládára a 'Young család' volt írva, így mindenki nevét tudom, kivéve, ha valakinek két neve is van...
A ház egy sima családi kertes ház, kerttel, egy emelettel. Vagyis nem volt sima, mert volt itt egy kutya, két macska, öt hörcsög, egy akváriumnyi hal, egy papagáj és kereken tíz ló. Hogy honnan tudom? Megérzés, ami pontos.
Ó jaj... Uhu hív.
-Mi az?-kérdeztem Uhutól, de az én hangom olyan, mintha csak suttognék.
-Semmi, csak hiányoztál...-huhogta.
-Aha, persze, nem szoktam csak úgy hiányozni. Na, mi volt az igazi ok?-néztem rá, de ekkor motoszkálást hallottam. Ám mielőtt megnézhettem volna, hogy mi vagy ki az, Uhu válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
-Őzike a kertben.-mondta megadóan, majd biccentett.
Az őzikék itt, az erdő közelében mindennaposak. Kikergeti őket valami vagy valaki és itt kötnek ki...
-Szia, kis őzike. Rosalie vagyok. Mi járatban vagy errefelé?-tudakoltam kedvesen a szép barna őzleánytól.
-Váá! Ne ijesztgess!-'makkant' rám. Mikor rendezte lélegzetvételét, válaszolt a kérdésemre.-Kergetett egy nagy farkas. Nagyon ijesztő volt, a kapu pedig nyitva állt. Én pedig bejöttem. Te szellem vagy?-váltott más témára izgatottan.
-Igen és bocsi. Nem akartalak megijeszteni.-mondtam bocsánatkérően.-Ha szeretnéd, megnézhetem, hogy ott van-e még az ordas.
-Megtennéd?-kérdezte, és miután bólintottam, folytatta.-Jaj, nagyon köszönöm, sokat segítenél vele.
Még egyszer bólintottam, majd kisuhantam a birtokról. Nem emlékszem, hogy emberként nehezebb volt-e közlekedni, de ahogy elnézem az embereket, nehezebb, mint átsuhanni jóformán mindenen.
A hátsó kapu előtt nem volt senki. Csak az erdő, tele virágokkal, bokrokkal, és természetesen fákkal.
Mikor ezt tudattam szegény, rémült őzzel, ő óvatosan lépkedve elindult a kapu felé, amit én készségesen nagyra tártam előtte.
Előbb nagy, barna szemeivel körülpásztázott, beleszagolt a levegőbe, majd mikor biztonságosnak érezte a terepet, boldogan tovaszökkent. Utána egy erős lökéssel csuktam be a kaput.
Boldogan (mert örömet szereztem egy ártatlan állatkának) és elégedetten (hiszen újra csak mi vagyunk itt) lebegtem vissza Uhu-hoz. A drágára nagyon ráijesztettem. Majdnem leesett az ágról, amin ült.
-Bocsi.-mondtam neki, majd melléültem. A lábaimat lóbáltam, ami miatt Uhu furán nézett rám.
-Na jó, mentem takarítani. Bent leszek.-mondtam, majd átrepültem a falon.
Az asztalon lévő könyveket visszaraktam a helyükre, a párnákat és takarókat elrendeztem az óriási kanapén, a konyhában a székeket visszatoltam, az emeleten az ajtókat becsukogattam, az udvaron a székeket elrendezgettem, majd mind a két kertet (a gyümölcsös-zöldséges és a virágos) rendbe raktam. Vagyis locsoltam, gyomláltam és rendezgettem. Szóval minden olyan lett, mint a látogatás előtt, csak jobb.
-Végeztem! Mennyi?-repültem vissza Uhu mellé, majd újra leültem.
-Másfél óra.-válaszolta Uhu unottan, mert mindig számolnia kellett, amikor rendet raktam. Csak szórakozásból.
-Az jó-bólintottam, majd lehajtottam a fejem és lóbálni kezdtem a lábam.
Ekkor begördült a kicsi, fehér furgon, az oldalán színes rajzokkal. Volt ott szivárvány, felhő, szivecske, virágok és még sokfajta színes minta. Szép volt.
-Na, én mentem, majd hívj, ha kellek!-szólt Uhu, majd nyitogatta is a szárnyait.-Szia.-vette még oda, majd már el is repült.
Jól tette, ugyanis nemsokára befordult a kapu elé egy nagy bútorszállító. Lehet, hogy emiatt ment el ilyen sietősen... Nem tudhatom biztosra.
Joanna gyorsan kipattant a autóból és kinyitotta. De jó, ezek szerint nem lettek tájékoztatva a gombnyomós kapunyitóról... Na, majd én! Gyorsan besuhantam a távirányítóért, majd még azelőtt megnyomtam a gombot, hogy Joanna a kulcsot a zárba helyezte volna. Ezután kirepültem, a távirányítót pedig a csodálkozó Naomi kezébe ejtettem.

3.rész Viszlát Katherine, nézzünk körbe

Sziasztok ti drága idetévedt lelkek! Visszajöttem zaklatni! (egyébként nem mentem sehova, de mindegy) c: Sajnos ez most egy kicsit rövidebb lett, de igyekszem! Jó olvasást, íme!

A lépcső

'-Az.-válaszolta mosolyogva a lány, miután leült a por.'
Naomi továbbra is mosolyogva indult ki a konyhába, Christofer csodálkozva követte hugát, én jó szellemként pedig átlebegtem felettük.
A konyhában a kicsik nyafogtak anyjuknak, hogy ők márpedig ki akarnak menni a kertbe, a másik két felnőtt pedig beszélgetett. Naomi azonnal leült olvasni a Robinson Crueso-t, Christofer pedig bele-bele nézett a Roxana-ba.
Az én drága, nem létező szívem megesett a két könyörgő gyereken, úgyhogy az ajtóhoz suhantam, átmentem rajta, majd, mintha a szél fújta volna be, belöktem az ajtót.
A két kisgyerek egyszerre pattant fel anyjuk elől és rohant ki a most már tárva-nyitva álló ajtón az udvarra.
Én utánuk suhantam, de engem Naomi, majd Christofer, végül a három felnőtt követett.
A kicsik rögtön a medencét vették célba, és mivel tavasz vége van, és már meleg, ezért a felsőjüket és a nadrágjukat/szoknyájukat levéve már csobbantak is a medence sekélyebb részébe.
Naomi-nak a virágos kert tetszett meg, Christofer levette cipőjét és lábát belelógatta a vízbe, nem messze a kicsiktől, így a felnőttek nyugodtan célba vehették a kiülőt/grillezőt.
Én a kicsikhez akartam csatlakozni, így odasétáltam, ám a kisfiú egy kicsit beljebb akart úszni, ezért odaugrottam mellé és vissza vittem testvére mellé, persze észrevétlenül.
Végül a felnőttekhez csatlakoztam, és megtudtam az egész család nevét.
Az apuka Daniel, a felesége Joanna, az ikrek pedig Dominik és Dorothy.
Szép nevek, sok a D... c:
-Öhm, nekem mennem kell, tessék a kulcsok, még ma este hozzák vissza a központba.-jujj, ez izgin hangzik... Központ... Oda egyszer el kell mennem!
-Rendben, ha valami változás lenne, felhívjuk magát. Addig is legalább szétnézünk.-mosolygott a
lángvörös-hajú nőre Joanna. Egyáltalán hogy tud ránézni? Nem tudok, de megvakulok a haja színétől. Ez is értelmes mondat volt. Ügyes vagy Rosalie. Nagyon ügyes. Az önbecsülés mindenkinek kell. Még a szellemeknek is.
Úúú, most jutott el a nem létező agyamig, hogy a vöröske eltűnik a láthatárról. Jupí!
Elköszönés után (az egész család rá tudott mosolyogni az ördögre) a gyerekek megszárítkoztak a napon, Naomi felügyeletével.
Christofer a cipőfelvétel után a nappaliba ment, hogy pihenjen, ám szerető huga utána küldte a már megszáradt gyerekeket.
Daniel a konyhában és az ebédlőben nézett szét, felesége pedig a nappaliban nézte a könyveket.
Végül Naomi-hoz csatlakoztam, aki rövid szóváltás után az emeletre indult.
A jobb oldali lépcsőt választotta a feljutáshoz, majd jobbra indult.
benézett az óriási női fürdőszobába, ahol a lila és a fehér színek dominálnak, néha azonban beköszönnek a rózsaszín és a szürke színek is. Valahogy így nézhetett ki.
Miután kicsodálkozta magát, tovább ment, és eljutott a férfi fürdőbe is. Ez letisztultabb volt zöld,
szürke és fehér színekkel. Így nézett ki, a másik oldalon pedig két zöld ajtó volt látható. Az egyik természetesen a fürdőkádhoz, míg a másik a WC-hez vezetett. Innen gyorsan távozott, én pedig kuncogva követtem.
Ezután benyitott még három vendégszobába, az erkélyre vezető ajtót is kinyitotta, illetve megtalálta a tetőtérre vezető ajtó mögött rejtőző lépcsőt is. Ez felvisz a tetőtérre, ahol egyenlőre csak por van, és egy létra-szerű lépcső. Az visz ki a tetőre. Amin csak egy üres placc helyett van jakuzzi, hintaágy és üres hely is van. Az előző lakók mindig itt lőtték fel a petárdákat.
Ide perszen nem jutott fel, mert meglátta a kedvenc helyemet, az ablakpárkányt, bal oldalon.
Így odafutott, majd sorban benyitogatott a szobákba. Mind hálószoba méretű, de összesen ilyenből tíz van, három jobb, hét bal oldalon, meg persze az enyém, de az a tetőtéren van.
Végezetül kinézett az ablakon, ahonnan az egész kertet lehet látni, sőt, még az erdőt is.
Egész délután követtem Naomi-t, aki körbejárta a teljes házat, persze kivéve az én szobámat, de azt szerintem észre se vette.
Kora este mind hazaindultak, hiszen az összes gyereknek van még holnap suli.
Én is mentem velük, de csak miután rábíztam Uhu-ra a házat.

2.rész A vöröske beijed, és Naomi boldog

Szervusztok drága idetévedt lelkek! Még mindig azért vagyok itt, hogy titeket zaklassalak. :) Siettem vele, de még suli van. Ígérem, hogy a nyáron majd megpróbálom hetente hozni a részeket. Fogjatok nyugodtan szavamon! Íme a rész!

A könyv, csak egy kicsit kopottabban...

'Most vagy soha. mondtam magamnak és lelöktem a könyvet, ami a ránézésre puha párnák közé esett.'
Naomi végigkövette szemével a könyvet odafutott hozzá, hogy megnézze, ki az írója, mi a címe, de legfőképpen azt, hogy hogyan jutott le a benti erkélyről a párnákra. Kuncogva álltam mellette amikor szájtátva vette észre, hogy ez bizony a Robinson Crusoe. Az ikrek felé akartam fordulni, de ők már anyjuk után mentek.
Pár perccel később bejöttek, szóltak a nővérüknek, majd felkeltették bátyjukat. Végül együtt indultak el a konyha és egyben ebédlőbe. Ez a harmadik legnagyobb helység ami a házhoz tartozik.
Az első az udvar a medencével, a kiülővel, a növényes kerttel és a virágos kerttel. A kerítésen kívül van egy nagy erdő. Ott lakik igazából Uhu.
A második a nappali a vetítővászonnal, a számítógépekkel (három lenne, de egy elromlott, szóval csak kettő van számításba véve), a puha szőnyeggel, az óriási ágy-kanapéval, és a többi kicsivel, meg persze a sok-sok könyvvel a polcokon.
Naomi a könyvet magához szorította és belépett a hatalmas, narancssárga-barna falú ebédlőbe, ahonnan egy óriási kapu nyílik a konyhára, ami sárga és barna színekben pompázik. Az ebédlőbe lépve balra óriási ablakok láthatók, jobbra pedig egy nagy üvegajtó. Középen egy hosszú, gesztenyebarna faasztal van, körülötte ugyanilyen színű székek. A székek támlája és lába, valamint az asztal lábai is faragottak voltak. Amikor nem volt itt senki, akkor sokat ábrándoztam arról, hogy milyen lehet rajta zokniban csúszkálni. Biztos jó. Mindegy.
Belépésemkor az ikrek fogócskáztak, Naomi a szobrokat nézte, a bátyja a falat támasztotta, nehogy eldőljön, Katherine az egyik tükörben igazgatta a haját, a szülők az asztalnál ülve beszélgettek. Elvoltak
Aztán, mikor Katherine észrevette Naomi kezében a könyvet, elejtette a kezében lévő rúzst. Na, szép, most tiszta rúzs a padló...
-Azt honnan szerezted?-kérdezte. Még nem félt. Még.
-Leesett az emeletről.-érkezett rá a válasz, mire az ingatlanügynöknő megremegett.
-Csak úgy leesett?-kérdezte, de a hangja már remegett, mivel ekkor elsuhantam mellette.
Naomi vadul bólogatni kezdett. A annyira még nem idős nő meg elfehéredett, az anya már rohant a konyhába vízért.
A báty hangját most hallottam először. Kicsit érdes, mégis lágy.
-Csak úgy leeső könyvek? Király! Meg kell mutatnod!-kiáltott fel, majd finomnak kicsit sem nevezhetően elkezdte tolni hugát a nappaliba.
Én pedig követtem őket. Izgalmasnak hallatszik. 
-Szóval, én megkérdeztem anyát, hogy szerinte itt van-e Daniel Defoe-tól a Robinson Crueso. Anya azt mondta, hogy majd megnézzük. Ez a könyv ott volt fent egy polcon. Amikor leesett róla, anya kiszaladt megnézni, hogy mi volt ez a puffanás. Mert ő nem látta, hogy a könyv volt az. Aztán a könyv leesett arról a kis erkélyről oda, a párnák közé.-mondandója közben végig mutogatta a helyeket.
-Ok, szóval keresnem kell egy könyvet, és az leesik?-kérdezte a bátyja.
-Igen Christofer, legalább is azt hiszem...-gondolkodott Naomi, miközben megtudtam még egy nevet. Jupí!
-Ok, akkor mondj egy könyvet, amit kereshetnék!-parancsolt hugára Christofer.
Én eközben előttük álltam és néztem őket.
-Ok, uh, legyen Daniel Defoe-tól a Roxana.-mondta ki, mire én már a polc előtt lebegtem.
Na, a kis hölgy Defoe rajongó. Gondoltam, miközben óvatosan lelöktem a kötetet.
-Azta...-tátotta a száját Christofer.
Mosolyogva eltoltam a szintén bőrkötéses, kicsit kopottacska könyvet a lyukig, majd óvatosan lelöktem a párnák közé.
A puffanás után Naomi odarohant a párnákhoz, és felkapta ezt a kötetet is.
Eközben Christofer megrázta a fejét, majd testvére után rohant.
-Ez az?-kérdezte köhögve, mivel drága huga az arcába fújta róla a port.
-Az.-válaszolta mosolyogva a lány, miután leült a por.

1. rész Az új lakók és a kis vörös

Szervusztok idetévedt lelkek! Itt vagyok, csak hogy zaklassalak. *Ördögi nevetés.* Még valami! Aki szeretné, hogy a részek végén legyen egy kis részlet-szerűség a kövi részből, az írjon komit a bejegyzés/rész alá! 
Csak ennyit akartam, íme!

Ő itt Katherine

Az emberek olyan hisztisek!
Letörik a MŰkörmük=hiszti.
Elesnek az utcán=hiszti
Nem kapnak nyalókát=hiszti.
Azért remélem, hogy én nem voltam ilyen és nem mentem a szüleim agyára...
Már megint elméláztál, ügyes vagy, most el fogsz késni... Hahaha, én nem kések el sehonnan.
De, mert most jönnek az új vásárlók, és a vöröske lesz velük. Oktatott ki a Uhu, a bagoly.
És igaza volt, tényleg a vörös hajú nő volt velük. A neve azt hiszem valami Katherine vagy mi...
Katherine bátran és hősiesen előre engedte a kb. 19 éves fiút, aki után jött egy saccperkábé 16 éves lány, a lány kezét pedig erősen markolta egy alig 10 éves lányka. A sort a szülők zárták, kezükben egy a kisebbik lány forma fiúval. A szülők kb. 45 évesek voltak, egyikőjükön sem látszódott, hogy inna vagy cigarettázna. A rendes fajták.
A fiúnak sötétbarna haja volt, őzike barna szeme és cappuccino-színű bőre. Tiszta apja.
Az idősebbik lánynak szőke haja, kék szeme és fehérebb bőre volt. Ő inkább az anyja.
Az ikrek teljesen ugyan úgy néztek ki. Seszínű haj, bár most inkább a szőke felé dől. Kékesbarna szemeik csak úgy csillogtak, mikor a korlátra néztek. Egyértelműen le akartak csúszni rajta.
Katherine elvitte a férfit papírt kitölteni, az anya pedig a most filmes szobának, könyvtárnak és nappalinak funkcionáló helységbe vezette gyerekeit. Az régen a bálterem volt, csak átalakították.
A gyerekek leültek és játszani kezdtek, a nagyobbik lány leült melléjük és nézte őket, néha elmosolyodott. Az anya fáradtan rogyott le egy kanapéra, ami az ablak előtt húzódott végig. A nagyobbik fiú pedig fülhallgatóját bedugva zenét hallgatott.
Ezt mind a falakon keresztül láttam, ám meguntam és inkább besuhantam a szobába és levetődtem az anya mellé. Felnézett, sóhajtott egy nagyot és beszélgetést kezdeményezett.
-Na, tetszik a ház?-mosolygott. Majd később ráijesztek.
-Nagyon, anya!-kiáltotta a két kis csöppség.
-És neked, Naomi?-nézett most az idősebbik lánya felé.
-Fogjuk rá, de körül kéne nézni...-nézett szét, majd felpattant és a könyves polcokhoz szaladt. Ekkor én már felette repültem.
-Anya, szerinted itt lehet Daniel Defoe-tól a Robinson Crusoe?-kérdezte, miközben szemével vizslatta a plafonig érő polcokat, tele poros könyvekkel.
Még szép hogy itt van! Mi lenne ha segítenék? kérdeztem magamtól és már az a bizonyos polc előtt lebegtem. Ami nem mellesleg az emeleten van, ugyanis az emeleten van egy ajtó, ami erre a kis "erkélyre" vezet.
-Nem tudom, majd megnézzük, jó?-kérdezte anyja fáradtan.
-Ok.-sóhajtott beletörődően Naomi, ekkor azonban lelöktem a könyvet a polcról. Mivel így még csak a benti erkélyre esett, így még le kellett valahogy juttatnom Naomihoz. Egyszerűbb lenne megfogni és levinni, de repülő könyv...
Azt észre sem vettem, hogy amíg elméláztam, az anya a puffanás miatt kirohant, Naomi ide néz fel, a báty elaludt, az ikrek pedig tovább játszanak.
Óvatosan, kímélve a borítót közelebb toltam a korláthoz.
A bőrkötéses könyv már néhol elszakadt, egy-két forma lekopott a külsejéről, de még így is gyönyörű volt.
A korlát vasból készült, erősen díszített, mégis elegáns volt. Feketére volt festve, a délelőtti nap sugarai meg-meg csillantak rajta. A díszítés lyukain senki nem férne át, de egy könyvet éppen át lehet csúsztatni egy helyen, ahol egy kicsit nagyobb a lyuk a többinél.
Most vagy soha.-mondtam magamnak és lelöktem a könyvet, ami a ránézésre puha párnák közé esett.

0.rész/Prológus/Előszó stb.

U.i.: A bejegyzések előtt majdnem mindig lesz ilyen előszó. Csak egy kis szösszenet tőlem... :)

A nevem Rosalie. Hogy mi volt a családnevem, hogy volt-e második nevem... Ezekre nem emlékszem. Mint ahogy a szülinapomra, a családtagjaim szülinapjára, vagy akár nevére sem. Három dologra emlékszem. A nevem, a szobám és a halálom időpontja. Három dolog. Ennyi. Akkor valaki bezárta az ajtót, azóta bárki is vette meg ezt a kastélyt, senki nem nyitott be.
Egy ember egyedül unatkozik. Egy szellem egyedül szintén unatkozik. Én meg 187 éve egyedül vagyok és unatkozok.
Több szellemmel is találkoztam már, de mind valakié voltak. Itt mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy mi az hogy "valakié" és én miért nem vagyok valakié.
Két féle szellem létezik. Vannak a "valakié" szellemek, akik "kapnak" egy embert, és őt meg a rokonait kísértik. Vagy ők találják meg a halottat, vagy ők az elsők, akiket a szellem meglát. Nem tudom, ezt is csak mesélték nekem.
Aztán vannak azok, akik egy adott házban, helyen kísértenek. Halál helye, saját ház stb.
Én természetesen az utóbbiba tartozom. És a saját házamban, vagyis inkább kastélyomban kísértek.

Sok-sok fura fazon megfordult már itt. Háznézőben, vagy mert megvették. Aki eddig legtovább bírta itt, az most diliházban ül, mert elkergettem. Pedig már majdnem megvolt neki a két év...
Ha a megérzéseim nem csalnak (márpedig nem szoktak), akkor nemsokára hazaér Uhu, aki egy bagoly. Ötletes név, de a Owl-ról "lebeszélt".
Újabb kérdés, és én újból válaszolok rá.
Hogy lehet az, hogy Uhu lát? Mert igen, lát engem, az összes többi állattal együtt. Hogy miért, azt nem tudom.
Hát ez lennék én. Asszem megyek aludni... Hahaha, jó vicc.

Kis köszöntő a részemről

Hát, szervusztok, drága idetévedt lelkek. A történetnek nincs alapstorija, majd menet közben formálom.
Ha bárkinél olvastál már hasonlót-esetleg Neked van ilyen storid-akkor rögtön írj nekem, a bejegyzés alján megadom az email címem. Itt nem arra gondolok, hogy: úúú, szellem, olyat már olvastam, rögtön írok is neki!, hanem hogyha az egyik részben nagyon megismersz egy blogot, akkor írj, hogy te ezt már olvastad, írjam át. Ha lehetséges nevezd is meg a blogot. Szóval, itt volt az írói előszó, itt pedig az email címem: kamillajuhasz6@gmail.com (de azt hiszem, hogy oldalt is megtalálható... mindegy, majd megnézem).
A prológust/0.részt nemsokára hozom.
Sietek, J.K.