1. rész Az új lakók és a kis vörös

Szervusztok idetévedt lelkek! Itt vagyok, csak hogy zaklassalak. *Ördögi nevetés.* Még valami! Aki szeretné, hogy a részek végén legyen egy kis részlet-szerűség a kövi részből, az írjon komit a bejegyzés/rész alá! 
Csak ennyit akartam, íme!

Ő itt Katherine

Az emberek olyan hisztisek!
Letörik a MŰkörmük=hiszti.
Elesnek az utcán=hiszti
Nem kapnak nyalókát=hiszti.
Azért remélem, hogy én nem voltam ilyen és nem mentem a szüleim agyára...
Már megint elméláztál, ügyes vagy, most el fogsz késni... Hahaha, én nem kések el sehonnan.
De, mert most jönnek az új vásárlók, és a vöröske lesz velük. Oktatott ki a Uhu, a bagoly.
És igaza volt, tényleg a vörös hajú nő volt velük. A neve azt hiszem valami Katherine vagy mi...
Katherine bátran és hősiesen előre engedte a kb. 19 éves fiút, aki után jött egy saccperkábé 16 éves lány, a lány kezét pedig erősen markolta egy alig 10 éves lányka. A sort a szülők zárták, kezükben egy a kisebbik lány forma fiúval. A szülők kb. 45 évesek voltak, egyikőjükön sem látszódott, hogy inna vagy cigarettázna. A rendes fajták.
A fiúnak sötétbarna haja volt, őzike barna szeme és cappuccino-színű bőre. Tiszta apja.
Az idősebbik lánynak szőke haja, kék szeme és fehérebb bőre volt. Ő inkább az anyja.
Az ikrek teljesen ugyan úgy néztek ki. Seszínű haj, bár most inkább a szőke felé dől. Kékesbarna szemeik csak úgy csillogtak, mikor a korlátra néztek. Egyértelműen le akartak csúszni rajta.
Katherine elvitte a férfit papírt kitölteni, az anya pedig a most filmes szobának, könyvtárnak és nappalinak funkcionáló helységbe vezette gyerekeit. Az régen a bálterem volt, csak átalakították.
A gyerekek leültek és játszani kezdtek, a nagyobbik lány leült melléjük és nézte őket, néha elmosolyodott. Az anya fáradtan rogyott le egy kanapéra, ami az ablak előtt húzódott végig. A nagyobbik fiú pedig fülhallgatóját bedugva zenét hallgatott.
Ezt mind a falakon keresztül láttam, ám meguntam és inkább besuhantam a szobába és levetődtem az anya mellé. Felnézett, sóhajtott egy nagyot és beszélgetést kezdeményezett.
-Na, tetszik a ház?-mosolygott. Majd később ráijesztek.
-Nagyon, anya!-kiáltotta a két kis csöppség.
-És neked, Naomi?-nézett most az idősebbik lánya felé.
-Fogjuk rá, de körül kéne nézni...-nézett szét, majd felpattant és a könyves polcokhoz szaladt. Ekkor én már felette repültem.
-Anya, szerinted itt lehet Daniel Defoe-tól a Robinson Crusoe?-kérdezte, miközben szemével vizslatta a plafonig érő polcokat, tele poros könyvekkel.
Még szép hogy itt van! Mi lenne ha segítenék? kérdeztem magamtól és már az a bizonyos polc előtt lebegtem. Ami nem mellesleg az emeleten van, ugyanis az emeleten van egy ajtó, ami erre a kis "erkélyre" vezet.
-Nem tudom, majd megnézzük, jó?-kérdezte anyja fáradtan.
-Ok.-sóhajtott beletörődően Naomi, ekkor azonban lelöktem a könyvet a polcról. Mivel így még csak a benti erkélyre esett, így még le kellett valahogy juttatnom Naomihoz. Egyszerűbb lenne megfogni és levinni, de repülő könyv...
Azt észre sem vettem, hogy amíg elméláztam, az anya a puffanás miatt kirohant, Naomi ide néz fel, a báty elaludt, az ikrek pedig tovább játszanak.
Óvatosan, kímélve a borítót közelebb toltam a korláthoz.
A bőrkötéses könyv már néhol elszakadt, egy-két forma lekopott a külsejéről, de még így is gyönyörű volt.
A korlát vasból készült, erősen díszített, mégis elegáns volt. Feketére volt festve, a délelőtti nap sugarai meg-meg csillantak rajta. A díszítés lyukain senki nem férne át, de egy könyvet éppen át lehet csúsztatni egy helyen, ahol egy kicsit nagyobb a lyuk a többinél.
Most vagy soha.-mondtam magamnak és lelöktem a könyvet, ami a ránézésre puha párnák közé esett.